Piastri húzta be a pole-t Barcelonában
A McLaren dominálta az időmérő edzést.
A McLaren brit versenyzőjének ez volt az első győzelme Monacóban. A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen a negyedik helyen végzett.
Ez is egyfajta verseny.
Verstappent megbüntették, mert a boxutcában nekiütközött Antonellinek.
Piastri nagyon közel volt a címvédőhöz, de csak megszorítani tudta.
Oscar Piastri szezonbeli második sikerét aratta, mellette George Russell és Lando Norris állhatott fel a dobogóra.
Oscar Piastri mellől George Russell startol majd, a harmadik rajtkockát Charles Leclerc foglalhatja el vasárnap.
Egy küszködő Red Bull-lal váltotta győzelemre a rajtelsőségét, maga mögé utasítva a papíron erősebb McLareneket, miközben a csapattársa csak a 12. lett. Lando Norris és Oscar Piastri a második és a harmadik helyért járó pontokat zsebelhette be.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Évek óta az egyik legkiszámíthatatlanabb, legszorosabb Forma–1-es világbajnoki versenynek ígérkezik az idei, pedig már a tavalyira sem lehetett panaszunk. A tesztek alapján nemcsak a mezőny élén lesz nagy tülekedés, hanem a középcsapatok között is. A várható izgalmakhoz pedig csak hozzátesz, hogy egyfajta őrségváltásnak is tanúi lehetünk: idén hat újonc debütál, és a mezőny csaknem fele, kilenc pilóta 25 év alatti. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Lewis Hamilton beül egy Ferrariba.
Egy másik F40-törésnél is a szerelő csapta oda a kocsit.
Hamilton közben érzelmes búcsút vett a Mercedestől.
Az Abu-Dzabi Nagydíjon Max Verstappen már a széria győzteseként startol.
Idén Max Verstappent a pályán meg lehetett ugyan verni néha, de fejben legyőzhetetlen volt.
A Red Bull holland versenyzője egy ötödik hellyel biztosította be az idei világbajnoki címét. A legnagyobb ellenfele, Lando Norris csak a hatodik helyen végzett. A Mercedeseknek nem volt ellenfelük Las Vegasban.
Szakadó eső, piros zászló, csaknem két órás időmérő.
Elutasították Norris és a McLaren felülvizsgálati kérelmét.
A pályán Norris lett a harmadik, büntetése miatt végül azonban Verstappen állhatott fel a dobogóra Charles Leclerc és Carlos Sainz mellett.
Nemrégiben még egy Lamborghini Miurában videózták le.
A McLaren versenyzője 52 pontra csökkentette hátrányát Verstappennel szemben és még hat futam hátra van.